Köszöntő

Kedves Látogató!

Sok szeretettel köszöntöm intézményünk, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola honlapján. Engedje meg, hogy ismertessem intézményünk rövid történetét!

1953. október 11-én nyitotta meg ünnepélyes keretek között intézményünk elődje, az Ózdi Állami Zeneiskola első tanévét, amely a megyében – a két miskolci zeneiskola után – a harmadik volt. Első igazgatója Korényi Lajos lett.

Hangszerei kezdéskor a Zeneiskolának nem voltak, a Kohász-zenekartól, majd később a helyi MTH ipari tanuló iskolától kapott hangszereken folyt a tanítás. A későbbiek folyamán a Népművelési Minisztérium az alábbi hangszereket juttatta az intézménynek: 2 gordonka, 2 klarinét 1 B-szárnykürt, 1 eufórium, 4 hegedű, 1 oboa és 1 nagybőgő.

Az iskola 1957-ig az Olvasóban működött. Ezután költözött át a Bóna-féle épületbe, ahol 1961-ig folyt a zenei nevelés. Ezután az intézmény a későbbi Posta épületébe költözött.

1983 és 1991 között az intézmény irányítása  Mócz Ferenc igazgató úr kezébe került. Ekkor a Zeneiskola már a mai Acapella Étterem épületében működött.

1991 és 2005 között a Zeneiskola igazgatását Vámos Tamás vette át. 2005 és 2015 között Káló Zoltánné vezette az intézményt, amely ekkor már a volt Tiszti Kaszinó épületének egy részében működött és először a József Attila Gimnáziumhoz, majd a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolához tartozott, mint tagintézmény.

2015-től a tagintézmény vezetője Boros Géza lett. A 2018/2019-es tanévtől az intézmény újra visszakapta önállóságát és azóta Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néven működik.

(Korényi Lajos nyugalmazott igazgató, „Zenei Élet Ózdon. Az Erkel Ferenc Zeneiskola 50 éves története” c. munkájának alapján)